2010. április 16., péntek

12. fejezet - A baleset

A baleset

Fújtatva sétáltam a pénztár felé, amikor az újságok között megláttam egy magazint, aminek a címlapján Kellan és egy szőke cicababa egymás szájából lógnak ki. Ezt nem hiszem el. Erre kellett az alibi, egy másik nő van a dologban. Megfogtam a magazint és beleraktam a kosárba, hogy kifizessek mindent és utána visszamenjek a szállodába. Amint visszaértem mindent levágtam az előszoba közepére megfogtam az újságot és olvasni kezdtem.

Kellan Lutz dobta magyar barátnőjét és már egy Liza nevű angol barátnője van, de a csavar a dologban, hogy Kellan volt barátnője a napokban, egy helyi patikában egy terhességi tesztet vett árulta el az egyik ott dolgozó hölgy. Mi lesz így a gyerekkel, apa nélkül fog felnőni? Egyáltalán Kellan tud arról, hogy apa lesz? Ez majd idővel kiderül, de ígérjük, amint megtudunk valamit a szerelmi háromszögről azonnal tudósítjuk kedves olvasóinkat.

Hogy az a… tudtam, hogy nem lesz normális életem, ha Kellannel leszek, de erre nem gondoltam volna még álmomba sem. Mi jogon adta ki az eladó, hogy mit vettem, ez csak is az én magánügyem. De még is a legfontosabb, hogy Kellan megcsalt ezt nem gondoltam volna róla. A könnyeim már patakokban folyt én meg a szóba közepén feküdtem. Teljesen magamba zuhantam, miért most mikor annyira boldog voltam. A fájdalom elemi erővel terjedt szét a testembe, levegőt alig kaptam a tüdőmből furcsa hörgésszerű hang jött ki, annyira zokogtam. El akartam futni, elbújni a világ elől. Ez a fájdalom egyszerűen leírhatatlan lüktet, szúr, fojtogat, nem akar megszűnni. Nem adhatom fel a kicsik miatt, pedig annyira könnyű lenne belesüllyedni a nagy feketeségbe és csak lenni. Ahogy ott feküdtem meghallottam, hogy valaki jön be az ajtón. Tudtam, hogy Kellan az így felültem rendbe szedtem magam és egy hideg maszk mögé rejtettem el az érzéseimet.

- Kicsim mi történt, hogy minden szanaszét van az előszobában?

- Még kérdezed, hogy mi történt? – sziszegtem oda neki.

- Mi a baj? – próbált odajönni hozzám és megölelni, de kitértem előle.

- Hogy mi? Ezt inkább nekem kellene feltennem nem gondolod? – értetlenül nézet rám, így a kezébe nyomtam a magazint. – Nézd meg és utána szépen elmagyarázhatsz mindent.

Vártam, hogy végig olvassa, tudtam így rá fog jönni, hogy terhes vagyok, de nem érdekel, ha rajtam múlik, ezek után nem fogja látni a gyerekeit, de nem rajtam múlik mivel a gyerekeknek apa is kell, nem csak anya. Nagy szemekkel nézet fel rám.

- Te terhes vagy?

- Ne tereld a témát válaszolj. Miért? Nem voltam neked elég jó? Vagy már unsz engem? Miért hazudtál arról, hogy fotózásra mész miközben csak egy hónap múlva lesz?

- Erről szó sincs. Te tökéletes vagy nekem meg sem érdemlek egy ilyen angyalt, mint te. Ez csak egy félre értés és igen hazudtam neked, nem fotózáson voltam, hanem házat kerestem itt Londonba, addig, amíg itt dolgozol, nem lakhatunk hotelben egész végig.

- Még, hogy félre értés, hisz egymás szájában lógtok, ezt nevezed te félre értésnek? És hogy higgyek ezek után neked?

- Nem várom el, hogy higgy nekem, csak kérlek, had bizonyítsam be. Szeretlek, nem akarlak elveszíteni és ezt a csókot én akartam elmondani neked, nem akartam, hogy egy magazinban olvasd, de úgy látszik elkéstem. szomorúan hajtotta le a fejét kezdtem megsajnálni… Nem Rita légy észnél nem szabad csak úgy megbocsájtani, ha tényleg szeret, akkor elenged.

- Kellan idő kell, nekem végig akarom gondolni, hogy van-e közös jövőnk ezek után. Kérlek, érts meg itt ez a Liza én nem tudom mit gondoljak.

- Kicsim kérlek, ne csináld ezt.

- Sajnálom. A kérdésedre a válasz, hogy terhes vagyok igen és ikreket várok, nem így akartam elmondani egy romantikus vacsora keretein belül, de ennek már mindegy. Szia.

Azzal kiléptem az ajtón, hallottam, hogy Kellan még azt mondja „várj”, de nem akartam vissza menni. Gondolkodnom kell azon, hogy mihez is kezdjek. Szeretem eszméletlenül, de akkora sebet ejtett rajtam, hogy a szívem darabokban van és vérzik. Minden lépés után a fájdalom egyre nagyobb és nagyobb lett a könnycseppek megállíthatatlanul folytak végig az arcomon. A lifthez érve már alig tudtam menni, de nem hátrálhatok meg, végig kell ezt csinálnom akármilyen nehéz is. Amint beszálltam a liftben és az ajtó becsukódott neki támaszkodtam a falnak és lecsúsztam. Ott ültem a liftben és zokogtam. Mi van, ha tényleg félre értés? Vissza kellene mennem, meghallgatni. Nem, neki is idő kell meg nekem is. Nem tudom hova menjek, talán egy másik hotelba. Igen ez jó lesz. Mielőtt leért volna teljesen a lift felálltam és a benne lévő kis tükörben rendbe szedtem magam. A hotelból kilépve felvettem egy napszemüveget, mert egy halom fotós állt kint és bőszen kattogtatták a csili-vili gépeiket. Nem törődve velük szálltam be a kocsimba és hajtottam el. Nem tudom mennyire jó ötlet így vezetni, nem akarok balesetet okozni, de muszáj elmennem innen egy kis időre. A fele utat megtettem mikor rezegni kezdet a telefonom. Kellan hívott. Sokáig gondolkodtam, hogy felvegyem-e vagy sem, de végül felvettem.

- Igen

- Kicsim merre vagy? Gyere vissza. Beszéljük meg, szeretlek.

- Egy kis időt szeretnék, ígérem, megbeszéljük, de most kérlek adj időt.

- Adok annyi időt amennyit akarsz, csak ne csinálj hülyeséget.

- Nem fogok, de vezetek, nem akarok neki menni semminek.


De már késő volt hirtelen megcsúszott az autó én meg sikítva próbáltam meg visszafogni, de megállíthatatlanul sodródót egy fa felé. Nagy csattanással értem el a fát a fejemet bevertem a kormányba – persze ilyenkor nem működik a légzsák – éreztem, hogy a lábam eltört és valami nedves folyt rajta. Próbáltam kiszállni az autóból, de nem tudtam még megmozdulni sem. A lába egyre jobban fájt, lüktetett. A telefonomat kerestem, de sehol sem találtam. Nem tudom meddig ülhettem itt, de egyszer csak elsötétült minden és csak lebegtem a sötétségben.

(Kellan szemszöge)

Apa leszek, ezt nem hiszem el, de nem lehetek boldog, ha nincs mellettem az, akit szeretek, vagy akiket szeretek, mert igen már most szeretem azt a két kis csöppséget. Elment, itt hagyott jogosan, pedig csak egy nagy félre értés az egész én nem akartam megcsókolni Liza mászott rám. A fotósok csak a csókot fényképezték le az utána lévő veszekedést már nem. Egy házat akartam nézni, hogy ne kelljen folyton hotelben lakni, még is csak kényelmesebb. Fel kellene hívnom. Kivettem a telefonomat a zsebemből és már hívtam is. Pár csörgés után felvette a telefont.

- Igen

- Kicsim merre vagy? Gyere vissza. Beszéljük meg, szeretlek.

- Egy kis időt szeretnék, ígérem, megbeszéljük, de most kérlek adj időt.

- Adok annyi időt amennyit akarsz, csak ne csinálj hülyeséget.

- Nem fogok, de vezetek, nem akarok neki menni semminek.

Ezek után szerelmem velőtrázó sikolyát hallottam, majd egy nagy csattanást. Tudtam mi történt. Nekiment valaminek és balesetet szenvedet. Azonnal autóba ültem és elindultam arra, amerre sejtettem, hogy van. Reméltem, hogy valaki megtalálja és hívta már a mentőket. 10 perc sem kellett és megláttam az autóját. Egy fának ment neki miattam. Kiszálltam az autóból és láttam, hogy valaki próbálja kiszedni, de nem mentős.

- Maga mit csinál a menyasszonyommal, nem látja, hogy balesete volt, nem szabad ilyenkor mozgatni lehet, hogy eltört a gerince. – kikelve ordítoztam vele. Nagyon aggódtam szerelmemért és a picikék.

- Nyugodjon meg uram tudom a dolgom, mentős vagyok. Értesítettem a korházat is, hogy küldjenek mentőt mihamarabb. Tudja, hogy a menyasszonyának van-e valami gyógyszer allergiája?

- Nincs, neki. Azt tudom, hogy a kanalas gyógyszereket kihányja, de másról nem tudok. Még annyi, hogy terhes, ikreket vár.

- Hány hetes terhes?

- Nem tudom, ma tudtam meg, hogy terhes, de összevesztünk egy félre értés miatt. A baleset is az én hibám.

- Kérem nyugodjon meg, nem lesz semmi baj látja már itt is van a mentő. Bevisszük a legközelebbi kórházba, magam meg kövessen minket.

- Köszönöm.


Ennyit tudtam mondani, annyira ideges voltam. Mi lesz, ha a kicsiknek baja lesz, Rita soha nem bocsájtaná meg nekem, ahogy én sem magamnak. Idegesen szálltam vissza az autóba és követtem a mentő autót. Negyedóra alatt egy közeli kórházhoz is értünk. Szerelmem még mindig eszméletlenül feküdt a hordágyon. Követtem az orvosokat, de az intenzív osztályra nem engedtek be addig, még nem voltak meg az eredmények. Fél órája le feljárkáltam a folyóson mikor egy doktor jött ki a korteremből.

- Doktor úr, hogy van a menyasszonyom?

- A körülményekhez képest elég jól. A jobb lábán lévő nyílt törést elláttuk, a magzatokkal minden rendben van szerencsére a hasfal nem sérült, de a fejsérülés következtében egy aneurizma alakult ki az agyában.

- Ez mit jelent pontosan?

- Egy agyi éren képződő zsákszerű ér kiboltosulása az agyban. Azért veszélyes, mert ha ez a zsák kiszakad, amire van bizonyos esély, akkor az súlyos agyvérzéshez vezet, mely nemritkán halálos. Egy rutin műtéttel eltávolítjuk a duzzanatot, pár hát megfigyelés után minden rendbe fog jönni.

- Tegyen meg mindent, hogy felépüljön a menyasszonyom és a kicsiknek ne essen bajuk.

- Megteszek minden tőlem telhetőt, ha akar bemehet egy kicsit hozzá valamennyire magánál van.

- Nagyon köszönöm.

- Semmiség ez a dolgom.

A doktor sarkon fordult és elment. Nagy sóhaj után megindultam a korterem felé és beléptem rajta.

6 megjegyzés:

  1. Szia!
    Hát ez nagyon eseménydús rész lett. Szépen megfogalmaztad. Remélem Rita hamar felépül és a piciknek sem lesz bajuk. Várom a folytatást.
    Szia

    VálaszTörlés
  2. phúú és smot jön majd egy amnézia?:O
    nah erre kívánics vagyok mi lesz ezután..jaj siess kérlek a folytatással:9
    am nagyon jó fejezet let Eseménydús..:DD

    nagyon jóó:)

    VálaszTörlés
  3. Köszi csajok! Igen elég esemény dús lett a fejezet nagyon igyekszem a következő fejezettel igaz az eleje kicsit döcögősen akar összejönni, de meglesz ezen a héten. Az amnéziával kapcsolatosan még én sem tudom, hogy mi lesz.
    Puszi:)

    VálaszTörlés
  4. Nagyon jó remélem mi hamarabb lesz friss .

    VálaszTörlés
  5. Szia!

    Kérted, hogy lessünk be hozzád, hát itt vagyok, és írok neked.

    Csak egy tipp. A cím és a fejezet első mondata között hagy ki egy sort, mert úgy áttekinthetőbb lesz. :)

    „Ezt nem hiszem el. Erre kellett az alibi, egy másik nő van a dologban.”
    Úgy vélem, hogy ezt gondolja a szereplő, így célszerű idézőjelbe tenni, vagy dőlt írásmódot alkalmazni.

    Ha új helyszín következik ajánlatos pár sort kihagyni, és úgy kezdeni, mert így nagyon egybefolyik az egész.

    Kerüld a szóismétlést! Mikor olvassa a főszereplő az újságot, ott véltem felfedezni, hogy sokszor szerepel benne a „barátnője” szó. Ha pedig egy személytől idéz az újság azt kiírja. Én így írnám.
    Kellan Lutz, dobta magyar barátnőjét, és már egy Liza nevű angol nővel van, de a csavar a dologban az, hogy Kellan volt csaját a napokban, egy helyi patikában látták.
    - Látszott rajta, hogy kicsit ideges, és amint megvette a tesztet, már kis is rohant a helyiségből - árulta el, az egyik ott dolgozó hölgy. Mi lesz így a gyerekkel, apa nélkül fog felnőni? Egyáltalán Kellan tud arról, hogy apa lesz? Ez majd idővel kiderül, de ígérjük, amint megtudunk valamit a szerelmi háromszögről, azonnal tudósítjuk kedves olvasóinkat.


    Visszaolvastam, és észrevettem egy apróka, de poénos kis mondatot.
    ’- Te is szeretlek.” – Inkább: Te is, szeretlek. Egy vesszőhiány is előidézhet komikus helyzetet.

    Ha valakit megszólítanak, a neve után mindig vesszőt kell tenni, és ne számjeggyel írd a számokat, hanem betűkkel, mert az úgy sokkal esztétikusabb.

    „Tudtam, hogy Kellan az így felültem rendbe szedtem magam és egy hideg maszk mögé rejtettem el az érzéseimet.”
    Az „az”,”felültem” és a „magam” után vessző kell.

    Sok helyen hiányzik a vessző, és a felszólításnál ne felejtsd el felkiáltójelet írni, mint például itt.
    „- Ne tereld a témát válaszolj.”
    - Ne tereld a témát, válaszolj!
    … fotózásra mész miközben…” – mész után vessző kell.

    Több hibát most nem vettem észre.

    Szerintem keress egy bétát, aki minden egyes alkalommal átnézi a fejezeteid, és kijavítja az ilyesfajta hibákat.
    Egyébként, túl sok hiba nem volt benne. :)
    Remélem, nem voltam durva.
    Ha kérdésed van, nyugodtan fordulj hozzánk.
    Üdvözlettel:
    Gicus
    I.K.A.I.T.
    http://ikait.blogspot.com

    VálaszTörlés