The End!

Sajnálom, de befejezem az írást! Semmi visszajelzést nem kapok, hogy jó-e vagy rossz így nem hiszem, hogy a többi részt fel fogom rakni. Fent van már több mint egy hete az új rész és semmi. Pedig a számláló szerint egyre többen nézik az oldalt, de kritikák nélkül nehéz írni kell a visszajelzés. Így is magam alatt vagyok két és féléves kapcsolatomnak lett vége és ezzel sajnos teljesen kikészültem. A tanulás is alig megy. Most aki ezt olvassa azt fogja mondani, hogy ebből a fájdalomból merítsek erőt a továbbiakhoz, de sajnos nem tudok, nem akarom negatív irányba elvinni a történetet és az lenne belőle ha most elkezdeném folytatni. Sajnálom még egyszer de nekem ez nem megy jelen pillanatban.

8. fejezet - Karácsony

(Rita szemszöge)

Mikor kiértünk a reptérről rögtön a szüleimet kerestem. Meg is láttam apumat, amint az autómnak támaszkodik. Igen az én autóm, mivel nem vittem ki magammal. Egy gyönyörű szép ezüst Volvo C30-as. Elengedtem szerelmem kezét és rohantam apumhoz. Nagyon szeretem és hiányzott, hogy átöleljen, mindig hozzá bújtam, ha valami gondom volt. Szorosan hozzábújtam és addig öleltem, míg szerelmem ide nem ért. Szerencsére szüleim is megtanultak angolul, mondva, hogy lehet, összeszedek egy külföldi fiút és legalább nem kell fordítanom.

- Szia, apa. Szeretném bemutatni a barátomat Kellan Lutz-t. – Mondtam magyarul. – Annyira hiányoztál nekem. – Öleltem meg újra.

- Üdvözlöm, Robert vagyok Rita édesapja. – Mutatkozott be apum angolul és kezet nyújtott szerelmem felé.

- Jó napot, Kellan Lutz vagyok. – Fogadta el a kéznyújtást.

- Ideje indulni Törpi anyád már tükön ül annyira izgatott. – Fordult hozzám apa.

- Jó ötlet már alig várom, hogy újra lássam anyát.

Beszálltunk a kocsiba még épp időben, mert a fotósok épp akkor jöttek ki a reptérről. Szerencsére nem vettek minket észre, így nem tudtak követni. Az út nagy részét csendben töltöttük. Pécs felé tartottunk, mivel a szüleim egy évvel ezelőtt odaköltöztek. Szekszárdnál járhattunk, mikor már nem bírtam tovább és szenvedélyesen megcsókoltam Kellant, aki nem volt rest és ugyan így visszacsókolt. Már egy jó ideje csak egymás száját kényeztettük, amikor torokköszörülést hallottunk.

- Fiatalok ezt nem itt kellene. Tartogassátok addigra, míg haza érünk. – monda apa zavartan.

- Sajnálom apu, nem fordul elő többet. – Mondtam én is zavartan.

Az út további részében kihúzódtam egészen az ajtóig. Alig bírtam tartoztatni magam, de nem akartam apát kínos helyzetbe hozni, mert még 22 évesen is az ő pici lánya vagyok. Fél órán belül megérkeztünk Pécs határához. Nagyon szép volt karácsony előtt. Minden kivilágítva a Mecsek gyönyörű dombjain a házak csak úgy virítottak.

- Ez gyönyörű. – Monda szerelmem, ahogy elmélyülten nézet ki az ablakon.

- Tudom. Ezért szeretem ezt a várost.

Megérkeztünk. Anyum kitett magáért a ház csak úgy ragyogott. Kiugrottam az autóból és rohantam befelé. Nem bírtam tovább már nagyon hiányzik.

- Anya. Anya. – Kiabáltam amint beértem. – Anya itthon vagyok, megjöttünk.

- Kislányom, végre itthon vagy. Annyira hiányoztál. Csináltam nektek finom betyárt két féle krumplival, mert nem tudtam, hogy a barátod szereti-e a csípőset. De kivirultál te lány, tényleg boldog vagy.

- Jaj anya köszönöm szépen nem kellett volna ennyit fáradnod tudom mennyit kell vele pepecselni.

- Nem számít drágám szívesen csináltam, mivel az egyetlen lányom hazajött, ha már a bátyád nem képes hazalátogatni.

- Tényleg mikor beszéltél vele utoljára?

- Tegnap és mondta, hogy idén sajnos nem tud hazajönni sok munkát kapott és a felesége is lassan szülni fog.

- Ez nagyszerű végre nagynéni leszek.

Tovább beszélgettünk, míg a fiúk bepakoltak, amint ezzel készen voltak bemutattam szerelmemet.

- Anya ő itt a barátom Kellan Lutz.

- Örvendek asszonyom Kellan Lutz vagyok és örülök, hogy megismerhettem.

- Kérlek, tegezz, nem vagyok én olyan öreg. Emma vagyok. Gyertek enni, mert a végén még kihűl minden.

Leültünk az asztalhoz és egyszer csak farkas éhes lettem. Tudom, hogy modortalan vagyok, de nem hagytam, hogy Kellan szedjen előbb. Úgy ettem, mint aki már egy hete nem evett.

Rég végeztem mire a többiek is kész voltak.

- Anya van valami desszert ennék egy kis édességet? – kérdeztem.

- Persze csináltam palacsintát. Mit kérsz hozzá?

- Hát nem is tudom lekvárt meg nutellát.

- Egyszerre egy palacsintába? – kérdezte anyum zavartan.

- Igen egy palacsintába.

- Kicsim te nem vagy terhes? – kérdezte magyarul – mert hát olyan kívánós vagy és egy csomót ettél meg ki is vagy virulva.

- Én? Dehogy anya ne butáskodj, nem lehetek terhes. Egy hete volt meg.

- Jó csak kérdeztem, mert nálam is ez volt mikor veled voltam terhes.

Miután megettük a vacsorát elmentünk Kellannel várost nézni. Este csodaszép a város. Voltunk a Király utcába megnéztünk mindent. Elmentünk még a Széchenyi térre, a Szerelmesek Lakatjaihoz és még sok más látnivalót megmutattam neki.

- Édesem mesélnél nekem az egyetemista éveidről? – kérdezte kedvesem félve.

- Persze, hogy mesélek, de csak nagyvonalakban, mert nagyon hosszú lenne. Kezdem az elején. Vivivel ideköltöztünk egy albérletbe, ahol az egyik rokona is lakot Zoli ő csinált mindent a lakásba. Sok buliba jártunk, így néha kihagytunk pár órát és csak otthon henyéltünk. Nagyon élveztem ezt a négy évet, hiányzik is, hogy Vivivel minden nap együtt legyek és végig beszéljük az egész napot. Az első két év zökkenő mentes volt, minden vizsgán átmentünk. Akkor a szerelmi életem is jó volt. Márkkal boldogok voltunk, de jött a megcsalás. Teljesen kifordultam magamból, ha Vivi nincs ott, akkor már nem élnék. Sokszor gondoltam arra, hogy véget vetek az életemnek. Soha nem éreztem magam ennyire ramatyul magam. Nem akartam semmit az életemtől csak a fájdalmat elmulasztani, amit akkor éreztem. A tanulásba temetkeztem bele alig jártam bulizni, jó, ha havonta egyszer elmentem, de akkor is csak ültem és néztem ki a fejemből. Harmad év végén Vivi megelégelte a zombi élet mondómat és egyik nap elkezdett velem kiabálni, hogy még is mit csinálok, és hogy ez nem mehet, így tovább vissza akarja kapni a barátnőjét, aki folyton mosolyog, és benne van minden hülyeségbe. Akkor jöttem rá, hogy ez nem mehet tovább. Nagy nehezen kimásztam ebből az állapotból és onnantól kezdve boldog voltam megint. De mikor veled találkoztam éreztem, hogy megváltozik az életem. Ennyire boldog még soha nem voltam, mint most. Belehalnék, ha elveszítenélek. – ezzel be is fejeztem a mesélést, már a sírás határán voltam, mikor szorosan átölelt és vigasztalt.

- Semmi baj kicsim. El tudom képzelni milyen nehéz volt neked és ígérem, nem hagylak el soha, csak is akkor, ha te kérsz meg rá.

- Köszönöm.

Elindultunk hazafele. Sokan megnéztek minket, vagyis csak Kellant. Kezdtem kicsit pipa lenni. A sok kis csinibaba itt riszálta magát neki, miközben én a kezét fogtam, de ezeknek a pinky minky pláza cicáknak semmi sem szent. Gyorsítottam a lépteimen és szerencsére Kellan értette, hogy miért sietek ennyire. Mikor hazaértünk a szüleim már minden ajándékot a fa alá tettek.

- Sziasztok, fiatalok. Gyertek, nyissuk ki az ajándékokat. – Jött oda mosolyogva anya.

- Megyünk.

Az ajándékozás elég hamar megvolt. Anyától és apától kaptam egy Remington hajvasalót, és egy kétszemélyes utat Párizsba. Nagyon örültem neki, nem győztem hálálkodni. Kellan kapott egy ezüstórát, ami nagyon szép volt. A szüleimet egy wellness hétvégére fizettem be. Nagyon örültek neki. Kellannek odaadtam a medált, hát mit ne mondjak, eléggé tetszet neki. Már csak az maradt hátra, hogy tőle is megkapjam az ajándékot. Felállt és kiment a konyhába. Nem értettem, hogy miért megy ki, de mikor visszajött egy lyukas doboz volt a kezében. Lerakta elém én meg gyorsan kibontottam. Egy gyönyörű kis Golden retriever volt a dobozban. Piros masni volt a nyakában és azon egy fekete köves gyűrű. Nagy szemekkel néztem fel szerelmemre, aki csak úgy vigyorgott, mint a tejbe tök. Letérdelt elém és kimondta azt a mondatot, amit már 18 éves korom óta hallani akarok.

- Rita Jons hozzám jössz feleségül? – Csak néztem őt tátott szájjal, amin úgy látszik jól mulatott. Megráztam a fejem és válaszoltam neki.

- Igen. Igen. Igen. – Nyakába ugrottam és vagy még tízszer elmondtam, hogy igen. A szüleim odajöttek és gratuláltak nekünk. Alig vártam, hogy felhívjam Vivit.

Ruhák

7. fejezet - A haza út

Szeretnélek megkérni titeket, hogy kommenteljetek a fejezetekhez, mert így nem tudom, hogy jók-e vagy sem és hogy min kellene változtatnom. Eddig egyetlen egy kritikát kaptam és köszönöm! Tudom ritkán írok, de valahogy semmi időm nincs írni. 10 kommentet szeretnék legalább látni ennél a fejezetnél, mert van elvileg 4 rendszeres olvasom és gondolom sokan is nézik legalább is a számlálóból ez jön le és ha nem lesz meg a 10 komment akkor befejezem a történet írást vagy legalább is nem tetszek fel új részeket!

A haza út

Egy hónap után visszajöttem Olaszországba elintézni egy-két dolgot a haza úttal kapcsolatosan, ugyan is karácsonyra visszamegyek Kellan-nel a szüleimhez. Nagyon várom már, hogy haza menjek. Egy kicsit ideges is vagyok, mert van valami furcsa előérzetem, ami nem hagy nyugodni és általában az ilyes fajta megérzéseim mindig bejönnek. Míg ezen gondolkodtam bepakoltam a bőröndömbe az utazáshoz szükséges dolgok. Nem csomagoltam sok mindent, mert Magyarországon maradt a legtöbb cuccom. Kikészítettem egy fekete magas sarkú csizmát, fehér mintás felsőt és egy farmer miniszoknyát, amibe majd a reptérre megyek. Kellannel majd csak a reptéren fogok találkozni. Gyorsan még elszaladtam Kellannek ajándékot venni, mert még nem találtam meg az igazit. Már majdnem feladtam mikor egy ékszerbolt mellett mentem el és megláttam egy gyönyörű medált, ami egy yin-yangot ábrázol. Ez kell nekem gondoltam magamba.

- Jó napot Kisasszony miben segíthetek? – kérdezte az eladó. Egy alacsony zömök ősz hajú idős férfi volt.

- Jó napot, igen azt a medált szeretném a kirakatban. – mutattam a gyönyörű medálra.

- Pont ez az utolsó darab belőle. Szerencséje van kisasszony nagyon kapós volt. – Közben kivette a kirakatból és belerakta egy kis dobozkába majd a pénztárhoz ment. – Parancsoljon.

- Köszönöm szépen. – odaadtam a pénzt. Nem mondom, hogy olcsó volt, de drága sem pont megfelelő volt az ára. – Viszlát, további szép napot.

- Viszlát, magának is.

Kimentem a boltból és azonnal hazamentem, mert másfél órám volt a gépig. Gyorsan felkaptam a bőröndömet és szaladtam is a kocsimhoz. Szép nyugodt tempóval mentem a reptérre. Leparkoltam a parkolóba. Gyors kivettem a csomagtartóból a cuccomat és megindultam, hogy bechekkoljak. Amint végeztem ezzel két erős kéz ölelte át a derekamat. Megfordultam és a világ legszebb szempárjával találom magam szembe.

- Szia, cica rég láttalak már azt hittem soha nem jön el az a perc. – amint ezt kimondta az ajkaimra tapadt. Nehezen tudtam visszafogni magam, hogy ott helyben le ne teperjem. – Hiányoztál édes.

- Szia. Te is hiányoztál nekem, de szerencsére most egy darabig együtt lehetünk. Remélem a szüleimnek is tetszeni fogsz, bár már nagylány vagyok tudok ésszerűen választani.

- Ez igaz egy ilyen jó pasit, mint én ez jó választás egyet értek. – Mondta nevetve.

- Az ego befigyel, de én így szeretlek, ahogy vagy.

- Én is így szeretlek, ahogy vagy.

Újra megcsókolt, de ez egy gyengéd csók volt. Belebújtam az ölelésébe és szorosan hozzábújtam és csak élveztem, hogy vele lehetek. Sokáig még így álltunk aztán elmentünk vettünk szendvicseket.

„ A Magyarországra tartó gépbe megkezdődött a beszállás.”

- Gyere, édes induljunk. – Fogta meg a kezem és elindultunk a kapuhoz.
Felszálltunk a gépre és elfoglaltuk a helyünket. Becsatoltam magam, mert éreztem, hogy perceken belül elalszom. Így is történt és csak a leszállás előtt ébredtem fel.

(Kellan szemszöge)

Már reggel izgatottan keltem fel, mert ma végre láthatom a szerelmemet. Már lassan egy hónapja nem láttam a forgatás miatt és nagyon hiányzik. Az ajándéka már meg van csak a kivitelezéssel akad majd egy kis gond, de ezt is meg fogom oldani és ekkor eszembe jutott, hogy felhívom Vivit ő úgy is tudja, hogy Magyarországon, hogyan lehet beszerezni. Miután beszéltem vele kiindultam a reptérre Olaszország felé. Az út unalmas volt, de megérte. Leszálltam és még másfél óra volt az indulásig, addig bechekkoltam és leültem a váróba várni szerelmemet. Már fél órája ültem mikor megláttam, amint gyorsan bechekkol. A háta mögé mentem és megöleltem.

- Szia, cica rég láttalak már azt hittem soha nem jön el az a perc. – amint ezt kimondtam az ajkaira tapadtam. Nehezen tudtam visszafogni magam, hogy ott helyben le ne teperjem. – Hiányoztál édes.

- Szia. Te is hiányoztál nekem, de szerencsére most egy darabig együtt lehetünk. Remélem a szüleimnek is tetszeni fogsz, bár már nagylány vagyok, tudok ésszerűen választani.

- Ez igaz egy ilyen jó pasit, mint én ez jó választás egyet értek. – Mondtam nevetve.

- Az ego befigyel, de én így szeretlek, ahogy vagy.

- Én is így szeretlek, ahogy vagy.

Vettünk szendvicseke megettük és már mehettünk is fel a gépre. Ahogy Rita leült bekapcsolta az övét láttam rajta, hogy fáradt így nem is kérdeztem semmiről, had aludjon. Percek alatt el is aludt. Én is kicsit elszundítottam, de még jóval leszállás előtt felkeltem. Szerelmem még mindig édesen aludt. Óvatosan egy puszit nyomtam a homlokára ő meg hozzám bújt. Leszállás előtt felkeltettem, hogy ne az utolsó pillanatban keljen fel.

- Édesem, kelj fel tíz perc és leszállunk. – mondtam és megcsókoltam.

- De… én… fáradt… vagyok. – nyöszörögte. – Aludni akarok még.

- Muszáj felkelned, nem vihetlek a kezembe, bár jó lenne.

- Jó okés mindjárt felkelek.

Kinyitotta a szemét és kicsit rendbe szedte magát, pedig így is szép volt. Amint leszálltunk a gépről rögtön a csomagjain felé vettük az irányt.